Rab rabjai lettünk

Lassan de biztosan eljön idén is a nyaralások ideje! Kedvcsinálóként utazzatok vissza most velünk az időben egy horvátországi üdülésünkre, amikor Rab szigete varázsolt el minket Horvátországban.

Rab rabjai lettünk részletei…

Hajózás a város ütőerén

Budapest hajóról. Pár héttel ezelőtt Kisebbik megkapta kedvenc meseírónk, Bartos Erika: Brúnó Budapesten sorozatából az egyik könyvet, és annyira tetszett neki az Országházas rész, hogy rögtön foglaltunk jegyet egy vezetett látogatásra a Parlamentben. Persze nem lennénk Hoszamo, ha csak úgy besétáltunk volna a látogatóközpontba, ezért komplett egy napos programot terveztünk köré.

Hajózás a város ütőerén részletei…

Az igazi halpaprikás nyomában

Előző baranyai napunkon körbeautóztuk a Tenkes-hegyet, a következő két napon pedig Pécs városát és a Dráva-zugot terveztük bejárni. A Dráva-zug ma Horvátországban, a Duna és a Dráva folyók, valamint a magyar határ által közrezárt részen fekszik.

Az igazi halpaprikás nyomában részletei…

A fertőrákosi Hamupipőke

A cím nem egy nehéz sorsú falusi kislányra utal, hanem a Fertőrákosi Kőfejtőben néztük meg az Experidance társulat családi musicaljét. Persze, ha már leutaztunk, némi programot is kerítettünk köré.

A fertőrákosi Hamupipőke részletei…

Velencei-tó – az örök szerelem

Némi elfogódottsággal készült ez a bejegyzés, hiszen a Velencei-tó sokáig a második otthonunk volt, sok éven át fürödtünk vizében, másztuk “hegyeit”, tekertünk a partján. Fogadjátok hát ezt a kis összeállítást olyan szeretettel, ahogyan mi éltünk itt.

Velencei-tó – az örök szerelem részletei…

Pine Beach – a tökéletes nyaralás

Nyár – tenger – Horvátország – Pine Beach. A nyári hosszú szabadság alatt az ember szeretne kikapcsolódni, szeretné, hogy kiszolgálják. Ha lehet tenger is legyen két lépésre – természetesen homokos parttal – hogy a gyerekek is jól érezzék magukat. Ez az együttállás legközelebb Horvátországban érhető el, 650km-re Budapesttől.

Pine Beach – a tökéletes nyaralás részletei…