Október 4. – Az Állatok Világnapja

Az Állatok Világnapja. Tavaly is megemlékeztünk állatvédő Assisi Szent Ferenc halálának napjáról. Idén sincs ez másképpen, hiszen azóta eljutottunk még sok klassz állatos helyre! Saját házunk táján is változott a helyzet, mert átjárnak hozzánk a szomszéd macskái, és óriáscsigák is beköltöztek a nappalinkba.

Csigainvázió

Utóbbi úgy történt, hogy Kisebbik óvodás csoportjából hazahoztunk néhány csiguszt a nyári szünetre gondozni, aztán – Isten tudja hogyan – kettő itt ragadt. Ha már így alakult, nem pirítottuk meg vajon őket – a’la Escargots de Bourgogne – hanem nagyon is megkedveltük, mert hatalmas fazonok. Tévéznek, futkároznak, és egész nap falnak.

Állatok Világnapja - Afrikai achát csiga
Hami egy kíváncsi csigusz
Állatok Világnapja - Macskusz szuperlativusz
Tigris a türelmes macsek

Zoo Osijek – Horvátország

Időközben jártunk az eszéki állatkertben is, melyről itt olvashattok: Az igazi halpaprikás nyomában

Magánzoo – Felsőlajos

Nagyon klassz privát állatkert, a vigyorgó pónikkal örök emlék marad! Itt olvashattok róla: Állatok és Duna ágak

Állatok Világnapja - Vigyorgó póni
Magánzoo – Felsőlajos

Papugarnia – Zakopane, Lengyelország

Papagájházban is voltunk, na persze nem a trópusokon, hanem a téli Zakopane-ban: Zakopane – mint a mesében!

Casa delle farfalle di Bordano – Olaszország

Nyaralásunk alkalmával kirándultunk Bordano-ban, ahol egy igazi lepkeházban töltöttünk néhány órát. Muszáj leírni olaszul is még egyszer a nevét: Casa delle farfalle di Bordano. A bejegyzés erre: Farfalle, prosciutto és türkiz orgia

Állatkodni jó, és az állatok közelsége a gyerekekre, de akár a felnőttekre is nagyon pozitív hatással van, ahogy azt mi is többször megtapasztalhattuk már utazásaink során. Az Állatok Világnapja pedig remek alkalom visszaemlékezni ezekre az élményekre. A tavalyi megemlékezésünk itt található: Állati kertek – az Állatok Világnapjára.

Linkgyűjtemény:

Eszéki állatkert
MagánZoo
Pillangóház
Papagájház

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

2 hozzászólás “Október 4. – Az Állatok Világnapja” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük