Alpaka és kőtenger – nógrádi látnivalók

Nőtincs. A nagymarosi komptól pillanatok alatt Nőtincsen lehetünk. Oké, de minek? A kérdés költői, hiszen ha tovább olvassátok a bejegyzést rögtön kiderül, hogy nagyon is érdemes meglátogatni ezt a Nógrád megyei települést.

Nőtincs a Cserhát dombjai és a Naszály-hegy között megbúvó hangulatos kis község, közel a 2-es főúthoz. Van kastély, régi templom, jónéhány látnivaló, azonban amiért ide érkeztünk, azok az alpakák.

Regisztráltunk ugyanis egy kiscsoportos foglalkozásra a nőtincsi Alpaka farmon, ahol közel egy órát tölthetünk el ezekkel az érdekes állatokkal ismerkedve. Mindenekelőtt azonban figyelmetekbe ajánljuk a Sport presszót, ahol a lányok életük egyik legnagyobb kétgombócos fagyiját kapták, miközben várakoztunk az alpaka oktatás kezdetére.

Nőtincs – Ismerkedés alpakákkal

Nőtincs - jó móka az alpaka
Jó móka az alpaka…

A foglalkozás a Seholsziget Élménypark területén, ott is az istállóban kezdődik, ahol szétosztottuk magunk közt az állatokat. Innentől ugyanis pórázon – nevezzük inkább futószárnak – vezethette mindenki ezeket a nagyra nőtt “uszkárokat”.

Mindegyik jószág egy külön egyéniség, így az első néhány perc az ismerkedéssel telt el. A sorsoláson – Hoszamo módra – természetesen a legkarakteresebb, legönfejűbb, ám zabálnivalóan öntudatos hímet, Csokit kaptuk. Amíg mások cirógatták, simogatták alpakáikat, mi azzal küzdöttünk, hogy ne harapjon ketté minket.

Persze Csoki öntudatossága csak addig tartott, amíg nem kezdtük osztani neki a vitaminos jutifalatokat, így a foglalkozás felére már egy kurta simi is belefért a selymes kobakjára.

Az alpaka (Vicugna pacos, régebben Lama pacos) egy háziasított, rendkívüli finomságú gyapjáról ismert dél-amerikai teveféle.

forrás: wiki

Jelenleg 11 állat él a farmon, jórészt már saját tenyészet. Házigazdáinktól sok mindent megtudhattunk a jószágokról. Háziasítva jóval tovább élnek – akár 20-30 évig – mint természetes élőhelyükön, egyedül a stresszhelyzetektől kell kímélnünk őket, amire nagyon érzékenyek. Nagyon jó minőségű gyapjuk van, amiből – és egyéb termékekből – akár vásárolhatunk is a farmon.

El kellett búcsúznunk Csokitól, hiszen a hímek kifutójából átmentünk a gidák és nőstények szállására. Természetesen itt is a simogatás volt a fő program, de egy hűsítő locsolkodás is belefért az időbe.

Romantikus pihenő és gigavacsora

Nőtincs romantikus tava

Érdemes volt meglátogatni a farmot, mert a gyerekek nagyon élvezték a sok állatot és mi is a szívünkbe zártuk Csokit. Házigazdáink javaslatára átgurultunk a Szent István, polgári nevén nőtincsi Horgásztó partjához. A Lókos-patak felduzzasztásával keletkezett állóvíz és környezete remek pihenőhely.

Nőtincs felfedezése közben nagyon megéheztünk, ezért átgurultunk Alsópeténybe, a már előzőleg kiszemelt Hármaskönyv Fogadóhoz. Az éttermet megelőzte jóhíre, amihez méltónak is bizonyultak a fejedelmi fogások. Óriási ételadagok, fatányéros vegyestálak és remek limonádé volt a program.

A kétszemélyes tálunkat még egy napig ettük otthon… A gyerekadag akkora, hogy Kisebbiknek a teljes arcát eltakarta a rántotthusi. Az autóba ülve meg is jegyezte: ilyen szoros még sosem volt a biztonsági öv!

Szépen ránk esteledett, ezért hazafelé vettük az irányt, hogy pár nap múlva visszatérjünk a Nagy-hegyi andezitoszlopokhoz egy kis kirándulásra. Akár egy napra is tehető az előzőekkel, hiszen közel vannak egymáshoz a látnivalók.

Kő kövön séta

Gyönyörű nógrádi táj

A Nagy-hegyi andezitoszlopok Bér község felől közelíthetők meg legegyszerűbben, ahol – pontosabban Virágospusztán – egy nógrádi csavargásunk alkalmával már jártunk egyszer.

A faluból addig gurultunk a földúton, ameddig csak tudtunk, azután egy mező szélén leparkoltuk Szidit. A pampafű takarásában úgy nézett ki, mint egy zsákmányra váró ragadozó.

A gyönyörű nógrádi dombok ölelésében bandukoltunk némi emelkedéssel egészen a Kőtárig. Egy-két km volt csupán – kb. fél óra – de ha Bértől jöttök gyalog, akkor kicsit hosszabb a túra…

A Kőtár klasszul kialakított pihenőhely, pont, mint egy buszmegálló. Megtekinthetjük a környékbeli kőtípusokat és olvashatunk a kialakulásukról is.

Az igazi attrakció innen indul. Egy meredélyen felmásztunk a kőgörgeteghez, ezután pedig a kőcsúszdához. Kicsit amatőr módon nem hódítottuk meg a tetejét, pedig szép a kilátás. Ti ne hagyjátok ki! Szemből a kőcsúszda nem túl mutatós, mert benőtte a növényzet. Oldalról már annál inkább:

A látványos kép a kőcsúszdáról a nogradpark.eu oldalról származik
A látványos kép a kőcsúszdáról a nogradpark.eu oldalról származik

A Balatonnál voltunk már hasonló helyen (Monoszlón) a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen. Erről itt olvashattok: Balaton-felvidéki hétvége

Mindent összevetve érdekes a hely, de a Kőtártól kicsit nehéz a közlekedés. Egy idős házaspár nem is vállalta a megmérettetést, pedig a Kőtárig már megtették az utat. Így pont a lényegről maradtak le a cél közelében. Talán ezt lehetne jobban kommunikálni, vagy könnyebbé tenni a fenti körutat…

Ordítás a tájba bele

Gumicsizma Punk Zenekar - I. Dobos tábor és fesztivál - Bercel-Jákotpuszta

Az est főattrakciójának megtekintéséhez nem kellett sokat gurulni, hiszen a közeli Bercelre igyekeztünk. Itt került ugyanis megrendezésre Jákotpusztán az I. Dobos tábor és fesztivál – világhíres zenekarok részvételével.

A Fit-Fat ezúttal lecsót főzött a színpadon, a Kőbánya Blues Band hozta régi rock slágereit, a Gumicsizma Punk Zenekar pedig a szokásos stílusegyveleggel és punkoperával kápráztatott el minket.

Szabadtéri koncert révén körülölelt a békés táj, majd giccses naplementébe hajolva dübörgött a rockzene.

Késő estére járt már az idő, amikor egy tartalmas nap utáni elégedett sóhajtással autóba ültünk és elporoszkáltunk a nógrádi éjszakába.

A bejegyzés a 2021. júliusi állapotokat tükrözi!

További látnivalók Nógrád megyében

További látnivalók a Börzsönyben

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

2 hozzászólás “Alpaka és kőtenger – nógrádi látnivalók” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük