Szimplán Zemplén 2/2

Pünkösd, négy nap, Zemplén. Utolsó teljes napunkon irány Pálháza, ami a mára tervezett vonatos-gyalogos túránk kiindulópontja! Másnap hazafelé Zemplén Kalandpark, Bodrogkeresztúr és Tarcal az útvonal.

Pálházai kisvasút

“Ez a zempléni hegyek közötti kisvasút a legrégebbi működő kisvasutak közé tartozik. Különlegessége az egyre beszűkölő völgyben vezető vonala, melynek Kőkapu megállóhelyénél a kő kapu sziklájába vájt alagúton halad át, egy nagyszerű fekvésű vadászkastély alatt.” (forrás)

Az állomásra időben értünk, így volt időnk kávézni a Coop melletti kocsmában. Érdemes ide betérni egy frissítőre, mert jó a kávé, belga meggysört csapolnak és kedves a tulajsrác. Jegyet a vonatra nem kell előre venni, mert menet közben jön a kalauz bácsi,  átugrálva a kocsik közt.

Első megálló Pálháza-Ipartelep. Rögtön negyedóráig áll a vonat, hogy legyen idő megnézni a Vadászati múzeumot és felkapcsoltak még egy vagont. Jólesik a menetszél a nyitott kocsiban, szép páfrányos ligetek és rétek váltják egymást az erdővel. Egy patak csobog egész úton a sínek mellett.

Kőkapunál leszállunk. Tervünk a következő: a Kőkapu és Rostalló végállomás közti, nagyjából 1km-t egy Kerek-kői túra keretében 14km alatt tesszük meg, aztán az utolsó vonattal visszagurulunk Pálházára az autóhoz. Na, ez nem egészen így sikerült…

Kőkapu – Kerek kő – Kőkapu túra

Kőkapu szép hely. Nagyon. Van tó, játszótér, étterem, gyönyörű környezet. Keskeny betonúton indul a túra, ha térképen nézed: zöld csík, kék csík, kék háromszög, kék csík, sárga csík az útitervünk.

Elhagyva a tavat, hamarosan beváltunk az erdőbe, ahol a Kemence-patakot lecseréljük a Komlóska patakra. Számtalan forrás kíséri utunkat az első pihenőig, a Pokol-völgyig.

Nem olyan, mint a neve, hanem szép. Ezután kerestünk, de nem találtunk meg egy geoládát, majd Gerendás-rétnél becsatlakoztunk az Országos Kékbe és rápihentünk a “csúcstámadásra”.

Eddig kényelmes betoncsíkon vezetett az út, ahol csak a száguldó bringásokra kellett figyelni, innentől viszont már a lábunk elé is ajánlott nézni! Apropó! A Nagyobbik számolta a betonúton, az eddigi termést: 2 vakond, 5 szalamandra és számtalan bogár volt kilapítva. Megsirattuk őket…

Azért élő állatokat is láttunk: kisegeret, óriás varangyos-békát, terhes gyíkokat. Követtünk lábnyomokat: szarvas, vaddisznó és valószínűleg még egy farkasnyomot is láttunk, de azt nem követtük…

Kerek-kő kilátópont 1km kitérő a Kékről és már az odavezető út is nagyon szép, de mikor kilépsz a peremre, az mindent visz. A kilátás az egyik legszebb az általunk látott magyarországi tájak közül. Az ember leül és csak néz percekig… még a gyerekek is…

Zemplén látnivalói. Kerek kő kilátópont.
Kerek kő kilátópont

Visszatérve a Kékre, hamarosan elérjük a Sárgát, ahonnan csak kis kitérő lenne a Sólyom-bérc, egy másik remek kilátópont, de sietnünk kellett, hogy elcsípjük az utolsó vonatot. Az Ördög-patak kísérőnk Rostallóig, ahol találkozik régi ismerősünkkel, a Kemence-patakkal.

Megcsináltuk! Beértünk az állomásra, a vonat még sehol, de nem baj, van még öt perce.

Zemplén látnivalói. Rostalló állomás.
Rostalló végállomás

Negyedóra múlva már kezdett minket feszíteni a dolog és mondom néktek testvéreim az Úrban, mindig olvassátok el a kisbetűs részt is. A várt vonatunk csak a nyári szezonban jár! Káromkodás zaja verte fel az erdő csendjét…

Eddig gyalogoltunk majd 20km-t, innen az autó Pálházán még 15. Esélytelen. B terv: bevánszorgunk Kőkapuig, a civilizációig, ahol majd csak találunk taxit, traktort, lovas szekeret, akármit.

Így is lett! Az első parkolónál megkérdeztünk egy házaspárt, akik autójukkal készségesen a segítségünkre siettek és vacsorára már Telkibányán voltunk. Ezúton is hálás köszönet nekik!

Zemplén Kalandpark

Utolsó napunk reggelére kiürült a szálloda, kényelmesen megreggeliztünk és elindultunk hazafelé. Első állomásunk a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark volt. A munkanap miatt kellemes volt a népsűrűség. A Magas-hegyre települt létesítmény három szinten működik, amit egy piszok hosszú libegő köt össze.

Alul található a jég- ill. görkorcsolya csarnok, a falmászás, és innen indul Magyarország leghosszabb bobpályája. A középső állomáson kiszállva tudunk hófánkozni, itt vannak a kalandpályák és ide érkeznek a síelők télen. Van játszótér és tanösvény. A felső állomáson pedig megmászhatjuk a kilátótornyot és átlibeghetünk a szomszédos Szár-hegyre a Dongó nevű lanovkával. Aki bátor, az a Sólyom elnevezésű “átcsúszópályán” is megteheti az egy km-es utat 80km/h-ás sebességgel átsuhanva.

Hárman libegtünk a hegytetőre, Anya lenn maradt a tériszonyával. Nagyobbiknak megígértünk egy csúszást a brutálon, de “saaajnos” éppen nem működött és Kisebbik sem maradhatott egyedül. Mivel a Dongót is épp szervizelték (előszezon), így megmásztuk inkább a kilátó három szintjét.

Szép nagyon a kilátás. Ezután lelibegtünk a középső állomásra és a gyerekek megszállták a hófánk pályát. Annyit csúszkáltak, hogy közben Anya is felért a kocsival az egysávoson a középső parkolóba, így már együtt csodálhattuk a kalandpályán kalandozó kalandor nyugdíjasokat.

Bodrogkeresztúr

Miután megebédeltünk Sátoraljaújhelyen egy kínai gyorsbüfében, Bodrogkeresztúron álltunk meg kis időre a Hét vezér parknál, hogy megnézzük a Bodrog folyót.

Zemplén látnivalói. Bodrogkeresztúr.
Zemplén látnivalói. Hét vezér park Bodrogkeresztúron.
Hét Vezér park – Bodrogkeresztúr

Tarcal – Áldó Krisztus

Innen Tarcalra érkeztünk, ami nagyon hangulatos kis település, lépten-nyomon romantikus pincékbe botlik az ember, hiába, ez már Tokaj vidéke! Mondjuk, mi nem borozni jöttünk, hanem az Áldó Krisztus szobor miatt. Jézus a Kopasz-hegyen áll, márványból készült, majdnem 9m magas és 50 tonna súlyú. Lenyűgöző!

Felmentünk, amíg tudtunk kocsival, aztán még gyalog is kellett kapaszkodni a dombra. Középen dönthetünk: a lankás körbesétányon megyünk fel, vagy megmásszuk egyenesen a 130 lépcsőfokot.

Nagyon szépen kialakított az egész hely, gyönyörűen parkosított, sétányokkal, padokkal, tűzrakó helyekkel. A kilátás is feledhetetlen! A szobor mellett állva Tarcal látképe, a háta mögött pedig egy kis bányató látványa nyűgöz le. Aki erre jár, ne hagyja ki!

Tarcali Áldó Krisztus.

Viszlát Zemplén, te gyönyörű tája a Hazának! Jövünk még!

További zempléni látnivalók az első részben olvashatók.

A bejegyzés a 2018. májusi állapotokat tükrözi!

Linkgyűjtemény:

Kisvasút
A túra útvonala
Zemplén Kalandpark
Bodrogkeresztúr
Tarcal

További bejegyzések a Zempléni-hegység és Tokaj vidékéről

  • Telkibánya, Füzér, Hollóháza, Vizsoly, Boldogkőváralja és Regéc látogatása egy autós körúton.

További bejegyzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről

  • Bükkalja és a Mátra környékének látnivalói: Feldebrői templom, Kisnánai vár, Siroki vár, Bogácsi fürdő, Eger és túra a Kő-völgyben.

  • Telkibánya, Füzér, Hollóháza, Vizsoly, Boldogkőváralja és Regéc látogatása egy autós körúton.

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

2 hozzászólás “Szimplán Zemplén 2/2” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük