Winnetou nyomában

Krki híd és Tulove Grede. Nehéz volt elszakadni Cres szigetétől, de foglalásunk volt Pine Beach-en – a Pakostane melletti üdülőfaluban – ahová minden évben visszatérünk, hogy a nyaralás ejtőzős, tengerparton pancsolós, homokbaásós részét ott töltsük. Úgy döntöttünk, hogy rászánunk egy napot az útra, és nem az autópályán, hanem a tengerparton hajtunk végig, hogy minél többet lássunk Horvátországból.

Az előző bejegyzést ott hagytuk abba, hogy a Merag – Valbiska kompjáraton elhagytuk Cres szigetét, hogy áthajózzunk egy másik szigetre: Krk-re. Krk-en nem néztük meg a Frangepán erődöt, Vrbnik-et, és a Biserujka barlangot, megálltunk viszont a Krčki most, azaz a Krki hídnál, hogy megcsodáljuk az emberi teljesítőképesség eme csodáját.

Krčki most

Az egykori nevén Tito híd az átadásakor – 1980-ban – a világ legnagyobb beton ívhídja volt, teljes hossza 1.430m, két íve középen a Szent Márk szigetre támaszkodik, és Krk szigetét köti össze a szárazfölddel (wiki adatok). A Voz öbölnél táboroztunk le, ahonnan egész hosszában látható a lenyűgöző monstrum, a háttérben Rijeka (Fiume) házaival.

Jadranska Magistrala – az Adria sztrádája

Nagy nehezen elszakadtunk a szép kis öböltől, és áthajtottunk az előbb még távolról csodált hídon. Rácsatlakoztunk az E65-ös főútra, a Jadranska Magistrala-ra, ami Fiume és Dubrovnik között, jórészt a tengerparton halad végig.

Csodálatos szakaszon jártunk: bal kéz felől a Velebit hegység zord sziklái, jobbról pedig az Adria kékje, telepöttyözve a kisebb-nagyobb szigetekkel. Nem egy haladós útvonal, kevés előzési lehetőséggel, de aki erre jön, úgyis tízpercenként megáll, hogy két szerpentin között gyönyörködjön Krk, Rab, Pag és az “apróságok” látványában.

Egészen Karlobag-ig gurultunk a part mentén, ott azonban egy időre elbúcsúztunk a tengertől, és a 25-ös úton bevetettük magunkat a Velebit hegység sűrűjébe. Gospicig nagyon szép szerpentines, aztán erdőben futó az út, ide is érdemes lesz egyszer hosszabb időre visszatérni. És hogy mit kerestünk erre? És hogy kerül az indián a címsorba? Nos, a közös nevező: Tulove Grede.

Tulove Grede – az indián sziklák

Aki csak végiggurul az A1-es autópályán, nem is sejtheti, milyen csodák mellett suhan el, mikor Sveti Rok után behajt az alagútba. Oké, a megközelítése kicsit trükkös és macerás, de bátran kijelenthetjük: megéri a kitérőt!

Az előbb említett településnél letérve egy murvás szerpentinen kell legalább 20km-t haladnunk ebben a fantasztikus környezetben, mire elérjük a Tulove Grede sziklaformációt.

Itt egy kis parkolóban hagyva az autót kedvünkre bolyonghatunk, persze csak szigorúan a kijelölt utakon – az aknaveszély miatt. A délszláv háború nagyon meggyötörte ezt a területet ezért folyton apró kápolnákra, sírokra és háborús emlékművekre bukkanunk, a háttérben pedig folyamatosan ott tornyosul a hatalmas sziklafal.

A hely érdekessége még, hogy itt forgatták a 60-as évek ikonikus indiánfilmjeinek, a Winnetou filmeknek nagy részét, Pierre Brice főszereplésével.

Gyönyörű és titokzatos hely: fantasztikus panorámával, az emlékezés meghittségével, és a sziklák vadságával – ajánlott élmény!

Leereszkedtünk a hegyről, majd óriási szélgenerátorok között folytattuk az utat Pakostane felé. Késő délután érkeztünk meg Pine Beach üdülőfaluba, hogy néhány napot lazuljunk a tengerparton is.

A bejegyzés a 2019. júliusi állapotokat tükrözi!

Linkgyűjtemény:

Krk

Jadranska Magistrala

Winnetou

Pine Beach