A Füvészkert – Magyarország első botanikus kertje – az 1700-as évek végétől létezik. Széleskörű ismertségét Molnár Ferenc 1907-ben megjelent regényének köszönheti, hiszen a Pál utcai fiúk cselekménye jórészt itt játszódik, és magát a Füvészkert elnevezést is innentől használják általánosan.
1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, és jelentős gyűjteménye van veszélyeztetett fajokból. Külön épületben, a Victoria-házban tekinthetők meg az óriási levelű tündérrózsák, de nagyon klassz a kaktuszgyűjtemény is.
Rengeteg – jobbnál-jobb – programot szerveznek minden évben. Kiemelkedik ezek közül a Sakura ünnep, azaz a cseresznyefa virágzás áprilisban, és a tündérrózsák virágzásának éjszakai megfigyelése augusztusban.
Egy – a Füvészkertben tett – másik látogatásunkról itt olvashattok: Kaktuszok, templomok és Főkukac
Többször jártunk a botanikus kertben, következzen hát egy kis növénygyűjtemény képekben!
Galéria
A Wikipedia vonatkozó sorai
A budapesti Füvészkert (avagy ELTE Füvészkert) Magyarország első botanikus kertje, mely 2006-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges oktatási egységeként működik. Az 1771-ben Nagyszombatban az orvostudomány, illetve az orvostan-hallgatók képzésének segítésére alapított botanikus kert, több költözés után, 1847-től található jelenlegi helyén.
Ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy Molnár Ferenc közismert regényében, A Pál utcai fiúkban a botanikus kert öreg pálmaháza nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A 2008 óta hivatalos névként szolgáló „Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően maradt meg, és terjedt el a köztudatban.
A kert talán legfőbb nevezetessége az országban első és sokáig egyetlen Victoria-ház, de büszkeségei közé tartoznak a kert legöregebb fái, mint például a 150 évnél is idősebb páfrányfenyők, vagy az orchidea- és a több száz fajt bemutató kaktuszgyűjteménye, akárcsak az Ausztrál-ház és a többi érdekesség. A kertben összességében megtalálható mintegy nyolcezerfajta növényből a hazai flóra védett növényei 150 fajt számlálnak.
1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2005 szeptemberétől a Magyar Örökség díj tulajdonosa, 2006 májusában pedig mint Kulturális Örökség is védelem alá került. Alapterülete 3,1 hektár, az üvegházak területe meghaladja a 2000 m²-t. Látogatását megkönnyíti központi elhelyezkedése és az is, hogy tömegközlekedéssel jól megközelíthető.
Egy – a Füvészkertben tett – másik látogatásunkról itt olvashattok: Kaktuszok, templomok és Főkukac
2 hozzászólás “A budapesti Füvészkert” bejegyzéshez