A Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó látogatása James Bonddal

A Pesti Vigadó látogatása. Március idusán, forradalmi hangulatban látogattuk meg a palotát. Egy épületbejárással egybekötött belvárosi sétát ajánlunk nektek a bejegyzésben. De hogyan kerül ide egy brit titkosügynök? Olvassátok el írásunkat!

Redoute-ból Vigadó

A Pesti Vigadó elődjét – a Redoutot – 1833-ban nyitották meg. A Pollack Mihály tervei alapján épült táncteremben olyan hírességek is megfordultak, mint a két Strauss vagy éppen híres Ferenceink: Erkel és Liszt. Története rövid volt, hiszen jött a szabadságharc és az osztrákok bosszúból leágyúzták a Citadelláról.

A Redoute az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is kiemelt szerepet kapott: Az Országos Honvédelmi Bizottmány időnként annak éttermében gyűlt össze, míg a koncertteremben ülésezett az 1848. július 5-én megnyílt első népképviseleti országgyűlés, amelynek július 11-ei ülésén Kossuth 200 000 főnyi katonát és ehhez szükséges „pénzerőt” kért, melyet egyhangúlag megadtak, így a szabadságharc folytatódhatott. Ezért szimbolikus lépésként, megtorlásként 1849 májusában a magyarok által ostromolt budai várat védő Hentzi osztrák generális a várból – a Duna-parti palotákkal együtt – szétlövette az épületet.

wiki
A szétbombázott Redoute épülete 1849-ben - Készítette: Ismeretlen - http://budapest.reblog.hu/150-eve-volt-az-elso-bal-a-pesti-vigadoban, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=57137817
A szétbombázott Redoute épülete 1849-ben forrás: wiki

Minden rosszban van valami jó, a harcok után Feszl Frigyes tervei alapján újjáépült palotát – immár Pesti Vigadó néven – 1865-ben adták át. Alexy Károly készítette a szobrokat, a falfestmények pedig Lotz Károly és Than Mór munkái.

A második világégés során megsérült épületet megint újjáépítették, és a közelmúltban felújításon átesett palota mára ismét minden művészeti ágat befogadó központ lett.

Érkezzünk villamossal!

A Vigadó látogatása: a Vigadó tér panorámája nem gyenge...

A Vigadóhoz érdemes a 2-es villamossal érkezni, nemcsak a parkolási nehézségek miatt, de a sárga járgány világörökségi helyszínen gurul végig a Vigadó-térig. A Dunakorzó mindig igazi világvárosi hangulattal fogad, ezért kicsit sétáltunk a téren.

Megnéztünk néhány érdekesebb szobrot, mindenek előtt a Kutyás lány szobrot, ami Raffay Dávid életnagyságú alkotása. A szomszédos kávézó előtt maga Shakespeare fogadja hajbókolva az érkezőket. A tér túloldalán pedig a Kiskirálylány ücsörög a korláton, háttal a világörökségi panorámának. A tér közepét egy kőszobor uralja, Senyei Károly műve – a Vízcsorgató gyermekek kútja.

A Vigadó látogatása

A jegyeinket online váltottuk meg a Vigadó weboldalán, ahol többféle épületbejárásra is foglalhatunk jegyet. Belépve a palotába rögtön lenyűgöz a pompa. Lépcsőháza csodálatos, amíg vezetőnkre vártunk, hosszú percekig nézelődtünk a földszintről felfelé. A keresztfolyosón – ahol annak idején a hintók hajtottak fel a bejárathoz – most a ruhatár és mosdók vannak kialakítva, de itt van kiállítva egy magyar fejlesztésű Bogányi-zongora is.

A Vigadó látogatása: a díszlépcsőház festménye és bevilágítója.

Időközben megérkezett idegenvezetőnk is, aki a március 15-i ünnepi alkalomból Mr. James Bond magyar hangja, a kiváló színész Kautzky Armand volt. Innen hát a címben említett kém vonal.

Kautzky Armand színművész számtalan színházi szerepe mellett szinkronszínészként is jelentős munkát tett le az asztalra. A jellegzetes orgánumú művész 2015-ben Jászai Mari díjat, 2021-ben Magyarország Érdemes művésze díjat vehetett át – utóbbit éppen itt a Vigadó falai között…

A Fogadótérből némi történelmi áttekintés után átsétáltunk a Vigadó Galériába, ahol ízelítőt kaphattunk az épület összművészeti befogadó jellegéből egy kerámiakiállítás képében. Már itt látszott, hogy vezetőnk felkészülten és élvezettel lubickolt ebben a – számára is új – szerepben.

Belbecs és pompa

A Díszlépcsőház főszereplője Lotz Károly Árgírus (Árgyélus) királyfi és Tündér Ilona című festménye, de helyet kaptak a művészetek múzsáinak mozaikszerű ábrázolásai is.

A Vigadó látogatása: díszlépcsőház.

Felérve a Díszterembe meglepetten konstatáltuk, hogy a hatalmas csillárokban – majdnem a földig leengedve – éppen izzókat cserélnek, de ettől még érdekesebb lett a látvány. Belegondoltunk, hogy annak idején az izzók helyén lévő gyertyákat milyen óriási munka lehetett meggyújtani.

A Vigadó látogatása: díszterem

Világörökség panoráma

Ezután következett talán a leglátványosabb rész. Irány a hatodik emeleti Panorámaterasz! Természetesen lehetőség van lifttel is megközelíteni az épület felső szintjét, mi azonban a lépcsőházat választva “szaladtunk” fel – mégiscsak egy kirándulós blog gazdái vagyunk…

Áthaladtunk egy épülettörténeti kiállításon, és kiléptünk a teraszra. Itt rögtön megérti az emberfia – ha eddig nem tudta – hogy miért a világörökség része ez a látkép. Csodálatos a panoráma!

A Vigadó látogatása: kilátás a panorámateraszról.

A kilátással való telítődés és az összes szelfiháttér kimaxolása után elköszöntünk idegenvezetőnktől. Kifelé egy modern iparművészeti kiállítást megtekintve elhagytuk az épületet.

A Pesti Vigadó látogatása: egy kívülről már ismert épület bejárása remek program lehet mindenkinek. A Vigadó gyönyörű palotáját úgy megtekinteni, hogy közben megismerkedhetünk a történetével és titkaival is egyben – szórakoztató időtöltés. Mindig izgalmas a kulisszák mögé tekinteni, ha pedig ilyen értő idegenvezetője van az embernek, az külön öröm.

Hamarosan folytatjuk egy kis sétával a környéken…

További budapesti tartalmak

  • A Budai Zöld túra a Gellért tértől egészen Telkiig vezet, 45km hosszan. Egy szakaszát már végigjártuk, és ezt folytattuk most a hegyekben.

  • A Hauszmann program keretében felújított (újraépített) Lovarda – Főőrség – Stöckl lépcső épületegyüttest jártuk be egy vezetéses túrán.

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük