Utolsó napunkon, reggeli után búcsút intettünk Mária-Lujzának és Puchberg am Schneeberg városának. Hazafelé menet két helyet terveztünk megnézni: a szépséges Johannesbachklamm szurdokot és a Bécs közeli Seegrotte tavasbarlangot.
Búcsú Puchberg am Schneeberg városától
Johannesbachklamm – csend, béke, nyugalom
A Szent János patak szurdokvölgye Würflach településről indul. A parkolónál lévő hüttében még ittunk egy kávét, hogy frissen vágjunk neki az egyébként nem túl hosszú túrának. Már az elején szembetűnő a különbség: a Myrafalle vad turista forgatagával szemben ez maga a megtestesült nyugalom szigete, pár andalgó nyugdíjassal.
Az út elején festett kerámiatáblákon mutatják be a gyakori növényeket. A gyerekek számára pedig számos fadoboz van kihelyezve, melyekben elrejtett játékos feladatok ismertetik meg a környéket az érdeklődőkkel.
A patak mellett haladó kényelmes erdei út egy idő után beszűkül és elkezdődik a klasszikus fapallókon, sziklák közt vezető, körülbelül 1km hosszú ösvény. Remek a páradús levegő, a sziklák végig mohásak, tiszta zöld minden.
Egy helyen, ahol a patak kiszélesedett egy kis öbölben, megálltunk pihenni és pancsolni. A víz brutál hideg, de a lányok nagyon élvezték, hogy belegázolhattak…
A szurdok túlsó végén, mi más lenne, mint egy újabb hütte, ami most zárva volt. Itt egy nagy információs táblánál eldönthetjük, merre tovább! Lehetőség van többfelé is folytatni a kirándulást, vagy visszatérhetünk a faluba egy a szurdokot elkerülő úton. Nekünk annyira tetszett az idevezető út, hogy visszafelé is ugyanarra mentünk.
Seegrotte – törpök birodalma
A Würflach és Hinterbrühl közötti út nem túl izgalmas, viszont a parkolókeresés a Seegrotte látványbánya közelében már annál inkább!
Az egykori gipszbányát egy robbantás során víz árasztotta el, így keletkezett Európa legnagyobb föld alatti tava, ami a háború alatt repülőgépgyár(!) volt, azután pedig megnyitották a nagyközönség előtt is.
A bejáratnál megvásárolva a jegyet meg kell várni az előző csoportot, miután elindul a vezetett túra a barlang mélyébe. Pokrócot is bérelhetünk, ami a lányoknak igazán jól jött a hideg miatt.
Egy nagyon hosszú és szűk folyosó vezet a bányába, ami aztán kiszélesedik és jobbra-balra, kézzel kimélyített csarnokokban kialakított életképekkel mutatják be az egykori bánya és repülőgépgyár működését.
A bemutató végén egy hosszú lépcsősoron még mélyebbre merészkedhetünk, ahol elektromos csónakkal körbevisznek a mesebeli tavon. Kifelé mindenki a saját tempójában nézelődve hagyhatja el a bányát.
A bejegyzés a 2017. augusztusi állapotokat tükrözi!
Linkgyűjtemény: