Schneeberg – Az első kétezres

A nyár zárásaként egy aktív hétvégét terveztünk Ausztriában, hegymászással, vonatozással, szurdoktúrákkal. Ezt így együtt (és még sok minden mást) Alsó-Ausztriában a Schneeberg hegyen és környékén találtuk meg. Nem beszélve arról, hogy Budapesttől mindössze 300 kilométerre van Puchberg am Schneeberg, a régió központja.

Puchberg am Schneeberg

Szállás ügyben a Pension Triebl-re esett a választásunk (update: már nem adnak ki szobát), ami egy igazi alpesi panzió, kilátással a környező hegyekre és közel a hegyi vasút végállomásához valamint a városközponthoz. A kertben kis játszótér és egy fürdő-tó is elfért.

Nem elhanyagolható szempont, hogy Mária Lujza, a kedves házinéni minden reggel finom svédasztalos reggelivel várt minket. Sajnos vacsorát nem tudott celebrálni, így a becsekkolás után elindultunk éttermet keresni és egyben felfedezni kicsit a várost.

Puchberg am Schneeberg hangulatos, dimbes-dombos kis település, a központban kényelmes sétányokkal, klassz kis tóval, nagy játszótérrel a gyerekeknek.

Felsétáltunk a várromhoz is, ahol meglepetésünkre a szemközti hegyomláson öt zerge ugrándozott. Szinte hihetetlen volt, ennyire közel a városhoz! Végül találtunk egy nyitva tartó kis éttermet és az étlapra bökve a véletlenre bíztuk a vacsorát.

Schneebergbahn – a szalamandra vasút

Az első teljes itteni napunkra terveztük a csúcstámadást, a 2076m magas Klosterwappen meghódítását, ami a lányok első kétezres csúcsa lesz. Kicsit rizikóztunk, mert már otthon lefoglaltuk az aznapi első vonatra a jegyeket és, ha borús lett volna az idő… De szerencsénk volt, így a kiadós reggeli után vidáman indultunk a fogaskerekű állomására.

Modern épületben lehet becsekkolni a vonathoz, persze előtte vásárolni kellett a plüss szalamandrákból… Apropó, szalamandra! A vonat és a hegy túloldalán található felvonó is az apró gyíkféle színeiben pompázik.

A vonaton, a teljes út alatt monitorokon tájékoztatnak a környék látnivalóiról. A táj gyönyörű! Néhol szinte a szakadékok felett lebeg a kocsi és két alagúton is áthalad.

Mindenhol azt olvastuk, hogy a Baumgartner állomáson kötelező vásárolni a friss buktából, így hát ugrás le, bevásárlás, ugrás fel… Persze azért bevárt mindenkit a vezető, kivéve azt a néhány túrázót, aki innen tervezte gyalog meghódítani a csúcsot. A vonat egyébként majd egy óra alatt teszi meg a tíz kilométert és 1800m magasra visz fel. Nagy élmény!

Hochschneeberg

Fenn a végállomáson rögtön mellbevágja az embert a brutális kilátás, így hosszú percekig csak bámultuk a tájat. Aztán felöltöztünk… Bizony itt fenn már elkelt a melegebb ruha, hisz’ majd kétezer méter magasan voltunk.

Megnéztük a Sissi kápolnát, a gyerekek játszottak egy kicsit a játszótéren és végigsétáltunk a nagy rozsdás kukacon, amit Kaleidoskop-nak kereszteltek és interaktív kiállítás található benne a vasút építéséről.

Jópofa volt az üvegfal, amin keresztül nyáron is hóesésben láthatjuk a kis templomot. Megvártunk még egy szalamandra vonatot a fotók kedvéért, aztán nekivágtunk a csúcsnak.

Klosterwappen – csúcstámadás

Kétféle úton is haladhatunk felfelé. Az egyik kényelmesen emelkedő széles út a Fischerhütte-ig, onnan pedig a gerincen vissza a csúcsig vagy pedig egy meredek sziklás ösvény, egyenesen fel a hegyoldalon. Az elágazás a Damböckhaus után van, ahol megkávéztunk. Természetesen a nehezebb utat választottuk és legelésző tehenek között nekivágtunk az oszlopokkal jelzett ösvénynek.

Nem volt egyszerű mutatvány a sziklákon felmászni és főleg az utolsó pár méter volt küzdelmes, de illik ide is a közhely: a látványért megérte! Fenn a csúcson van egy ronda meteorológiai állomás és persze a csúcskereszt, valamint csodálatos körpanoráma.

Írtunk pár sort az emlékkönyvbe és ettünk néhány falatot. Innen a Fischerhüttéig kényelmes ösvény vezet végig a gerincen.

Lefelé a hüttéig

A hütténél érdemes átgondolni, hogy milyen erőben vagyunk és mennyi időnk van sötétedésig, mert az út Losenheim-ig elég hosszú. Igaz van egy rövidítés, de azt a nehézsége miatt a gyerekekkel nem vállaltuk. Ha végképp kevés az időnk, innen visszamehetünk a szalamandra vasútig is.

Mi egy picit rápihentünk a lefelé útra és nekivágtunk. A cél az 1.235m-en fekvő Edelweisshütte, ahonnan libegővel is le tudunk ereszkedni Losenheim-ig. Az első szakasz nehéz volt. Nagyon…

A görgeteges, sziklás részen a Kisebbiket a háti hordozóban kellett vinni, minden lépésre figyelve. Egy idő után már csak a táj szépsége tartotta bennünk az erőt. Több pihenő után végre a sziklákat felváltotta a növényzet és az ösvény is megszelídült, így mindenki a saját lábán folytathatta az utat.

Beérve az erdőbe, mintha mesébe csöppentünk volna. Nagyon klassz volt a sűrű rengetegben folytatni a túrát, a sziklák forrósága után a hűs erdőben sétálni. Kicsit visszatért az erőnk, amire szükség is volt mert az erdő után egy erdészeti úton kellett haladnunk kilométereket a hegyek között.

Itt már többen kirándultak, míg fenn a hegyoldalon talán két emberrel ha találkoztunk. Ezen a szakaszon kaptunk pár elismerő szót, hogy kisgyerekkel megcsináltuk a lefelé utat és ez új erőt adott a hátralévő távra. A táblajeleket követve újra beváltottunk az erdőbe és innen már tényleg csak pár dombot kellett megmászni a menedékházig.

Az Edelweisshüttét meglátni a nap fénypontja volt! Úgy gondoltuk, itt egy órát biztosan eltöltünk, mielőtt lemegyünk a libegővel. Ám, ember tervez… Lerogytunk a padokra, lefeszítettük a hátizsákot a hátunkról, kikértük a hatalmas korsó italokat és beszédbe elegyedtünk a helyiekkel.

Hazaérkezés

Ekkor kiderült, hogy öt órakor indul lefelé az utolsó felvonó! Mondták ezt 16:55-kor! Csapot, papot, szomjoltót hátrahagyva rohantunk a hüttétől 100m-re induló libegőhöz.

Ha nem értük volna el, akkor a hegyimentő kellett volna, mert a maradék kilométereknek Losenheimig gyalog már nem szívesen vágtunk volna neki. De elértük! Megvettük a jegyet, beugrottunk a négyes gondola üléseibe és utolsóként hagytuk el a hegyet. Mondjuk, már nagyon záróra lehetett, és a kedves alkalmazottak siettek volna haza, mert szélsebesen száguldottunk a völgybe, nagyokat ugratva az oszlopok görgőin.

Lenn még volt némi élet, sokan az alsó állomásnál pihenték ki a túrákat, vacsoráztak, fuvarra vártak. Kicsit tanácstalanul indultunk el az országút felé, de megint szerencsénk volt és percek alatt befutott a busz, ami visszavitt minket Puchberg-be.

Sőt, a sofőr közvetlen a panzió mellett tett ki minket, ahonnan már meg sem kottyant a három emelet megmászása! Némi tisztálkodás után kocsiba ültünk és visszagurultunk Losenheim-be, ahol egy remek pizzériában megvacsoráztunk.

A folytatásban a Hohe Wand-ot és a Myrafalle vízeséseket vettük célba.

A bejegyzés a 2017. augusztusi állapotokat tükrözi!

Linkgyűjtemény:

Puchberg am Schneeberg
Szalamandra vonat
Fischerhütte