Váci utcán, váci utcán…

Vác, a Dunakanyarban fekvő kisváros eddig elkerülte a figyelmünket, ami nagy hiba volt. Fantasztikus adottságokkal rendelkező, látnivalókban bővelkedő, rohamosan fejlődő település, ami érdemes hosszabb látogatásra is. Olvassátok el kedvcsinálónkat, amit rengeteg fényképpel prezentálunk!

Amikor elsuhanunk Vác mellett az M2 autóúton, vagy átdöcögünk rajta a 2-es főúton, talán nem is gondolnánk, mennyi látnivalót rejt a város, ha szánunk rá elég időt. Mi így tettünk, ezért olvashatjátok most eme bejegyzést.

Egy különleges kálvária

Váci kálvária. Váci harangláb.
Hangulatos pihenőhely

Kezdésnek érdemes felautózni a műemlék Kálváriához, mert amellett, hogy szép a kilátás a környékre, nagyon érdekes maga az épület is. Erődszerű kialakítású, a Szent Sír kápolnából vezet fel egy lépcső a szoborcsoportig. Kicsit emlékeztet a tatai Kálváriára. Sajnos zárva találtuk, de kívülről is csodálatos látvány, a közelében lévő haranglábbal együtt. Parkolni a szomszédos kórház parkolójában lehet.

Váci kálvária.

Királynői Kőkapu

Váci Diadalív.
Magyarország egyetlen diadalíve

A Diadalívet a Vácra látogató Mária Terézia királyné tiszteletére építették Migazzi püspök unszolására. Magyarországon egyedülálló építmény. Kedvenc szobrászunk, Mihajlo Kolodko is megörökítette azt a pillanatot, mikor a királynő – a legenda szerint – nem mert áthajtani a tiszteletére sürgősséggel felépített kapu alatt.

Templom kánaán

Váci Nagyboldogasszony székesegyház.
Nagyboldogasszony-székesegyház

Rengeteg felekezet rengeteg temploma található Vácott, ami nem csoda, hiszen – feltehetően – már Szent István királyunk idején püspöki székhelyként tartották számon. Így aztán a mai napig jelentős az egyház szerepe a város életében.

A templomok sorából kiemelkedik – mind méretben, mind jelentőségben – a Nagyboldogasszony székesegyház, melyet Migazzi püspök építtetett az 1770-es években. Migazzi Kristófnak sokat köszönhetnek a váciak, vezetése alatt hatalmas fejlődésnek indult a város.

Váci Szent Kereszt ferences templom

Váci Szent Kereszt templom. Váci Ferences templom. Váci Vártemplom.

Ha meguntuk a Duna-parti korzózást, másszuk meg a Vár-lépcső fokait. A régi vár romjai mellett találjuk a ferencesek templomát (Vártemplom / Barátok Temploma) és I. Géza királyunk remekbe szabott szobrát, ahogy kitárt karokkal mélyet szippant a dunai levegőből. Tegyünk mi is így és gyönyörködjünk a kilátásban.

Hétkápolna

Váci stációk. Váci keresztút. Vác Hétkápolna.

Vác déli részén a Duna és a 2-es főút között található búcsújáróhely. Hangulatos a gesztenye fasorban elhelyezett stációk közt sétálni. A Mária forrás gyógyító vize köré szerveződött minden, búcsú idején egy szabadtéri kőoltárról osztják az igét.

Akadálypálya a mocsár felett

Váci Ártéri tanösvény. Duna, mocsár, palló.

A Váci Ártéri tanösvényt is végigjártuk. A jelenleg csak “Saját felelősségre” látogatható tanösvény 500 méter mélyen hatol be az árterek érdekes világába. Másképpen: mocsár, hüllők, miegymás. A hosszú pallósor elég ramaty állapotban van, de talán ez adja meg az izgalmát a látogatásnak. Gyerekekkel is vállalható, de kiemelten figyeljünk a kiskorúak minden lépésére!

Vasútállomás

Vác vonatmegállójának dísze egy kiállított gőzmozdony, típusa szerint 375 1029-es. Ottjártunkkor a síneken parkolt egy magánvasúti mozdony. Ilyet még nem láttunk…

Vác városa kapott még egy Kolodko alkotást, mely Morzsa kutyát ábrázolja a tyúkkal, a legnagyobb barátságban. A szobor apropóját az adja, hogy Petőfi fejéből Vácott pattant ki az Anyám tyúkja című szösszenet.

Következzen most egy praktikus útleírás, ami alapján bejárhatjuk a várost:

1. megálló – Kálvária domb

Elsőként a Kálváriához látogattunk, mely a helyi kórház parkolójától kényelmes sétával megközelíthető.

Váci Kálvária.

Körbejártuk a dombot, majd legurultunk a városba a Diadalívhez. A szóbeszéd szerint Mária Terézia nem mert alatta áthajtatni, mert túl gyorsan építették fel az emlékművet. Mi azért kipróbáltuk!

A szomszédos fegyház eredetileg nevelőintézetnek épült, majd ide tervezték a – később Pestre települő – Ludovika Katonai Akadémiát. Végül 1855-től üzemel fegyházként.

Váci börtön és fegyház.
Bekerülni könnyű, kikerülni nehéz

A Diadalív és a börtön fényképezése után leparkoltunk a Zsinagóga előtt, hogy gyalog bejárjuk a belvárost és a Duna partot.

2. Sétafika a városban

Vác központi tere a hosszú háromszög alakú Március 15. tér. Rendkívül hangulatos a mindig nyüzsgő piazza színes házaival, szobraival, és a domonkos rendiek viseletéről elnevezett Fehérek templomával.

Az egykori Szent Mihály templom maradványai alatt látogatható az altemplom a Tragor Ignác múzeum keretei közt. Érdemes kombinált jeggyel megtekinteni a Memento Mori kiállítást is, ahol egykori váci polgárok mumifikálódott testét lehet megnézni, akik egy lefalazott kriptából véletlenül kerültek elő 1994-ben.

Vác látnivalói. Március 15. tér

Mivel éppen március 15-én voltunk a Március 15. téren, örömünkben ettünk egy finom pizzát, majd lesétáltunk a Duna-partra.

Váci rév.

A Vác-Tahitótfalu révnél értük el a folyamot, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet, a rászorulók segítőjének remekbeszabott krómacél szobra fogadott.

II. András leányának finoman megmunkált fémszobra után kontrasztként egy egész szoborpark következett kőből. Nagy Sándor szobrászművész durván megmunkált, jelzésszerű alkotásaiból tekinthetünk meg jónéhányat.

A Zenepavilon magasságában felsétáltunk a partról, hogy megnézzük a Korsós lány szobrát.

A Vár-lépcsőn jutottunk fel a Szent Kereszt ferences templomhoz, más néven Vártemplomhoz, bár az egykori várból már csak néhány faldarab látható. A templom mellett találunk egy piéta szobrot és egy kőkeresztet, mely két ferences atya emlékét őrzi, akik pestisben szenvedő emberek ápolása közben maguk is belehaltak a betegségbe.

A Duna felé indulva meglelhetjük a régi vár maradványait és I. Gézával együtt nézhetjük a panorámát és Attila hun király szobrát.

Következett a fentebb már tárgyalt Székesegyház, és néhány szobor.

Elsétáltunk a Szentháromság oszlopig, melyet a pestisjárvány végének megünneplésére állítottak és a kéttornyú Szent Anna piarista templommal szemben találjuk.

Visszafelé mégegyszer átsétáltunk a Március 15. téren, majd autóba ülve átgurultunk a stadionhoz, ahol újra leparkoltunk. Itt végigmentünk a fentebb tárgyalt Ártéri akadálypályán, és megkerültük a Hétkápolna tavat.

3. Ártéri tanösvény és Hétkápolna

A tó 2-es út felőli oldalán végigsétáltunk a gesztenye fasorban és a stadion előtt álló Diszkoszvető pajzán szobrával befejeztük a kirándulást.

Persze ez csak egy lehetséges útvonal a sok közül, de talán lesz aki tudja majd használni. Kellemes napot töltöttünk el a városban és messze nem merítettük ki a látnivalók sorát, így minden bizonnyal visszatérünk még. Jó néhány megtekintésre váró templom, múzeumok és a Duna part vár minket újra, ki tudja, talán biciklivel…

További látnivalók Vác turizmus oldalán.

További látnivalók a Dunakanyarban

  • Dobogókő. Spirituális hely, síközpont és kirándulóhely, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja (700m).

  • Túra Dömörkapunál

    Dömörkapu – befagyott vízesés, fantasztikus panorámapont, egy új építésű kilátótorony, és a Lajos forrás voltak utunk főbb állomásai.

További látnivalók Pest megyében

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

Egy gondolat “Váci utcán, váci utcán…” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük