Somogyvár – Szent László Nemzeti Emlékhely

Somogyvár. A Balaton déli partján nyaralók talán nem is tudják, milyen klassz hely rejtőzik a Somogyi-dombság lankái közt. Magyarország egykori legnagyobb monostorának romjai és a körülötte létrehozott modern látogatóközpont várja a Szent László kultusz után érdeklődőket és az erre tévedő kirándulókat. A komplexum három részből áll: egy föld alá bújt kiállítótér- és fogadóközpontból, a kolostorrom területéből (kilátóval), és a kettőt összekötő erdei sétaútból.

Múlt

Szent László királyunk 1091-ben alapította a somogyvári bencés monostort a Kupavárhegyen. Somogyország szívébe telepített néhány francia szerzetest az éledező kereszténység megerősítése miatt. A hatalmas – 2,5 hektáron létesített – épületegyüttesből a török hódoltság után szinte semmi sem maradt csakúgy, mint ahogy a róla szóló írásokból sem.

Jelen

A látogatóközpontba lépve kiváltottuk a belépőket (NÖF kártyára 20% kedvezmény!), és egy kávé után a kiállítás megtekintésével startoltunk. Érdemes itt kezdeni, mert mire elérünk a romokhoz, már előre képbe kerülhetünk a témában.

Szupermodern és interaktív a tárlat, ahol megismerkedtünk Szent László személyével és a középkori kolostor épületével, valamint a mai romok helyzetével, ásatásokkal. Királyunkról szóló hanganyagok, videó installációk, eredeti faldarabok és az egykori templom virtuális hologramképe fokozza az élményt.

Lépcsőn az égig

Miután minden információt magunkba szívtunk, nekivágtunk a romokhoz vezető kiépített ösvénynek, vagyis a Szent László sétaútnak. Az út mentén Szent Lászlóhoz kapcsolódó kvízkérdésekre válaszolhatunk. Tipp: mindig jól jöhet, de ezen az ösvényen járva mindenképpen legyen nálunk mágnes! Egyébként az információs pultnál is beszerezhető.

A kanyargó ösvény nagy emelkedést győz le, ezért a lépcsők száma végtelen. Jó hír: sűrűn telepített padok segítik a pihenést menet közben, így a 20 perces út kényelmesen teljesíthető. Még jobb hír a lustáknak vagy rákényszerülőknek: a Somogyvár látogatóközpont és a romok között autóval is közlekedhetünk.

Romkert kilátóval

Sikeresen abszolváltuk a mennyekbe vezető lépcsősort, és lent megvásárolt jegyünkkel becsekkoltunk a kolostor területére. Tipp: először a kilátóba másszunk fel, hiszen fentről remekül átlátható az egykori hatalmas épület alaprajza.

Szép a kilátás a magasból. Egyszerre nézhetjük múltat és jelent, vagyis a templom romjait és a völgyben megbúvó modern látogatóközpontot. A távolban, a Balaton túloldalán felsejlik a Badacsony tömbje a tanúhegyekkel.

Körülnéztünk az egykori falak közt is, aztán visszalépcsőztünk a völgybe.

Jártunk már olyan zarándokhelyen, ami szintén a Szent László legendához köthető: Bor, gasztro, Nógrád – Szentkút

Mindent összevetve remek két órát töltöttünk a komplexumban. Modern, érthető kiállítása, az erdei séta, a kilátó panorámája és a romkert ódon kövei megérnek egy látogatást. Irány Somogyvár!

Szent László Nemzeti Emlékhely

További látnivalók Somogy megyében

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

2 hozzászólás “Somogyvár – Szent László Nemzeti Emlékhely” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük