Nálatok vannak-e állatok?

Állatok világnapja 2022. október 4.

Rendszeres olvasóink talán már tudják, hogy minden évben október 4-én az Állatok világnapja alkalmából áttekintjük, milyen állatos helyeken jártunk egy év alatt. Most is így teszünk, és reméljük találtok a bejegyzésben újabb célpontokat a bakancslistátokra.

Hortobágyi Nemzeti Park

Hortobágy - rackajuhok
Hortobágy – rackajuhok

A világörökség Hortobágyon biztos nem múlik el nap anélkül, hogy állatokat látnánk. Főleg, ha azért fizetünk be egy szekerezésre a pusztán, hogy állatokat lássunk. Elsősorban az őshonos magyar jószágok kedvelői tobzódhatnak egy ilyen körúton, de a többiek sem fognak unatkozni. Bivaly, szürkemarha, rackajuh és lovak, lovak, lovak… Ezen kívül megnézhetjük még a Pusztai állatparkot és a hortobágyi madárkórházat is a közelben.

Itt írtunk róla: A Hortobágy nem csak délibáb

Magasan szállnak a darvak

Október 4. - az Állatok világnapja
Darvak naplementében

Az előző bekezdésben a pusztai állatokról írtunk. Most következzen, amiért tulajdonképpen leutaztunk tavaly a Hortobágyra: a daruhúzás. Nagyon látványos naplementében volt részünk, miközben megfigyeltük ezeket a csodálatos állatokat. Ráadásként szakavatott vezetőinktől sok érdekes dolgot is megtanulhattunk róluk.

Itt olvashattok az élményről: Darumadár fenn az égen

Kopoltyúk közt szárazon

Október 4. - az Állatok világnapja
Tisza-tavi Ökocentrum

Ha már Hortobágy: csak egy ugrás Poroszló, ott is a Tisza-tavi Ökocentrum. A legnagyobb attrakció a létesítményben a hatalmas akvárium, ahol megismerkedhetünk a Tiszával, és elmerülhetünk (persze csak képzeletben) Viza Vili és társai élővilágában.

Itt nézhetitek meg a bejegyzést: A Tisza-tavi Ökocentrum látogatása Poroszlón

Budapest Zoo

Október 4. - az Állatok világnapja
Kurkászni jó!

Persze idén is ellátogattunk a kihagyhatatlan Fővárosi Állatkertbe, ahol egy véres vidraetetésen vettünk részt és megmásztuk a Nagysziklát. Utána még belefért egy játékos Erdőmentő küldetés is a Mezőgazdasági múzeumban, leánykori nevén a Vajdahunyad várban.

Részletek itt: Vérfürdő és nyomkövetés a Városligetben

Maci Laci és társai

Veresegyházi Medveotthon
Veresegyházi Medveotthon

Pest megyében is barangoltunk eleget, és ha azt mondom Veresegyház, biztosan rávágjátok: Medveotthon! Így igaz! A veresegyházi medvék között jártunk, és nagy örömünkre már farkasokkal is megosztják lakóhelyüket. Sőt! Oroszlánokat és lámákat is láttunk az állatkertben.

Írtunk erről: A Gödöllő – Veresegyház – Fót háromszög

Gólyamenedék

Margitsziget - állatkert
Margitsziget – állatkert

A Fővárosi Állatkert kihelyezett tagozatát a Margitszigeten találhatjuk, ahol néhány háziállatot és főleg madarakat nézegethetünk lelkesen. A teljes szigetet bejártuk, és írtunk róla egy hosszú bejegyzést is sok képpel.

Itt: Szent Margit és a Nyulak szigete

Befejezésül: nem maradhat Állatok világnapja bejegyzés saját állat nélkül! Ő Folti. Nem nálunk lakik, de szemmel tartja a környéket.

Október 4. - az Állatok világnapja
Folti őrködik

További állatos bejegyzések

Tetszett a bejegyzés?

Értékeld kérlek!

Átlag érték 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem értékelték ezt a bejegyzést. Legyél te az első!

Örülünk, hogy tetszett!

Hasonló tartalmakért kövess minket a közösségi oldalainkon is!

Szörnyen sajnáljuk, hogy nem tetszett a bejegyzés!

Szeretnénk javítani rajta...

Megosztanád velünk a véleményed, hogyan lehetne jobb?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük