Budapest titkai közül szemezgetünk. Olyan budapesti épületeket, szobrokat, parkokat mutatunk nektek, amelyeket jártunkban-keltünkben fedeztünk fel csodálatos fővárosunkban, és valamiért kedves lett a szívünknek. Ez már a második rész, az elsőt itt találod: Budapest 10 rejtett látnivalója.
Úti madonna kápolna
A Széchenyi-hegyen, Farkasvölgyben található ez a kis templom, eldugva az erdőben. A Gyermekvasúttól a zöld háromszög jelzés visz oda. Ha gyalogolunk, útközben figyeljünk a bringásokra!
Itt írtunk a Farkasvölgyről: Pünkösdi királyság a Budai Zöldön.
Filozófusok kertje
“Egymás jobb megértéséért” – ez a mottója a Gellérthegy mellett található szoborcsoportnak, ahol a nagy világvallások képviselőit formázta meg Wagner Nándor szobrászművész.
Itt írunk a Gellérthegyről: A Budai Zöld túra Gellért-hegyi szakasza és a Belvárosi templom.
Columbo szobor
Columbo hadnagy a Falk Miksa utca elején töri a fejét valami bűneset megoldásán hű kutyája társaságában. A figurát megformáló Peter Falk állítólag magyar felmenőkkel is büszkélkedhet. A 2014-ben avatott szobor Fekete Géza Dezső alkotása.
Budapesti szobrokról például itt is olvashatsz: Rendhagyó történelemóra szobrokkal.
Nemecsek közlegény szobra
Molnár Ferenc regényhőse – Nemecsek Ernő – szobrát Zsigó András formálta meg samott agyagból. Ott didereg szegény a Füvészkert Viktória-házának medencéjében.
Kedveljük ezt az arborétumot: Kaktuszok, templomok és Főkukac.
Újpesti óratorony
Budapest titkai közül egy furcsa építmény következik. Az óratorony a Káposztásmegyeri lakótelepen lelhető fel a Lóverseny téren. Érdekes – és némileg érthetetlen – szimbiózis a tízemeletes beton házakkal ez a fa építmény.
Egy pest-megyei kirándulás alkalmával látogattunk Újpestre: A Gödöllő – Veresegyház – Fót háromszög.
Európa liget
Egy csendes oázis a Budai vár környékének turista áradatában. Park, sportpálya, játszótér, béke és nyugalom. Ezenkívül minden európai fővárosnak van egy saját, táblával jelölt fája a ligetben.
Itt is írtunk róla: Séta a budai várnegyedben.
A Közvágóhíd szobrai
A Közvágóhíd mai állapota lehangoló. Területén lebontották a műemlék épületeket és sorházak kerülnek a helyükre. Ma már csak a víztorony épülete és a bejárati kapuszobrok maradtak hírmondónak az egykori nagyüzem emlékeiből. A szobrok eredetijét Reinhold Begas készítette homokkőből, azután pedig Sződy Szilárd öntötte bronzba, hogy megmaradjon az utókornak.
Itt olvashattok erről: Duna-korzó és szoborséta.
Barlangkutató Emlékkert
A Szemlő-hegyi barlang bejárata feletti parkban találhatunk rá erre a megható, pici szegletre, mely a munkavégzés közben elhunyt barlangászok emlékét őrzi.
Ebben a bejegyzésben két barlangról is olvashattok: Budapesti bar(l)angoló.
Újpesti víztorony
Az 1912-ben átadott építmény sokáig biztosította Újpest vízellátását, ma már kezd az enyészeté lenni. Azért hihetetlen, hogy a régiek még egy ipari létesítménybe is mennyi szépséget tudtak belecsempészni.
Bővebben itt olvashattok újpesti tornyokról: A Gödöllő – Veresegyház – Fót háromszög.
Kövér rendőr szobra
A Bazilika közelében szemlélődő öregúr Illyés András alkotása. A pletykák szerint a pocak megsimogatása szerencsét hoz, ezért igencsak fénylik ama bizonyos testrész.
A Vigadó látogatása során kerestük fel az öreget: Duna-korzó és szoborséta.
Természetesen ez a lista soha nem fog véget érni, hiszen rengeteg hasonló eldugott szeglete van a fővárosnak. Ha nektek is van titkos helyetek, ne tartsátok magatokban! Várjuk a tippeket, és hamarosan folytatjuk ezt a bejegyzést.
U.i.: a fejlécben a Közvágóhíd egyik kapuszobra látható.